A Magyar Királyság megalakulásához, Szent István uralkodásához kötődik az egyház birtokainak, járandóságainak meghatározása. Szinte minden alapítólevélben szerepelnek szőlőterületek, a 11-13. században alapított apátságok, kolostorok pedig a korai magyar szőlő- és bortermelés tudásközpontjaivá váltak. Ennek csak egyik – bár az egyház életében a legfontosabb – oka, hogy a bor a szentmise elengedhetetlen kelléke. Ám a korai időkben egy ennél jóval hétköznapibb ösztönző tényezőt is találunk: a megbízhatatlan vízminőséget. Víz helyett ugyanis egészségügyi szempontokat követve sokszor inkább bort fogyasztottak, amit esetleg vízzel kevertek. További ok az önfenntartás, a szőlő- és bortermelés ugyanis az egyházi jövedelmek jelentős, több esetben meghatározó részévé vált.

A szerzetesrendeknek, püspöki és érseki központoknak így mindennapi feladatai közé tartozott a megfelelő bormennyiség biztosítása. A saját szőlőterületek mellett az egyház természetbeni járandóságát képezte a tized. Az adóként befolyt szőlő, must, bor tárolását, kezelését meg kellett oldani, ezért még ma is szinte minden faluban találunk „papi pincét”. A legnagyobb egyházi pincék természetesen a kolostorok, apátságok, püspöki-érseki központok alatt húzódtak meg. Ebbe a sorba illeszkedik, sőt, méretében és szépségében is egyedülállónak tekinthető az esztergomi főszékesegyház alatt rejtőzködő Prímás Pince, melynek felújítása nemrégiben fejeződött be.

A bazilika előtti tér alatti 3700 négyzetméter alapterületű pincerendszer hatalmas tereivel, méltóságteljes boltíveivel szinte templomszerű hangulatot teremt. Az építkezések 1821-ben kezdődtek. Packh János keze nyomát őrzik a különleges építészeti megoldások, melyek közül talán a legérdekesebbek a „kispince” meghökkentő dupla boltívei és a Barkóczi Alagút a maga tizenegy méteres belmagasságával. A hatalmas földalatti tér kialakításában praktikus okok játszottak közre, a „pincebirodalom” megépítésével ugyanis csökkenteni lehetett a Várhegy mesterséges felvezető rámpájának feltöltési költségeit.

Volt azonban egy másik, legalább ilyen súlyú érv is a pinceépítés mellett, mégpedig az érseki borok megfelelő kezelésére, tárolására szolgáló tér igénye. Az érseki pincékben egy 1876-os kimutatás szerint 583 hektó fehér és 80 hektó vörösbor érlelődött. Az egyházmegye területén termett ó- és újborral teli hordók melletti bortárolókban az ország legkiválóbb borai voltak megtalálhatók, de pezsgővel és a törkölypálinkával is találkozunk a nyilvántartásokban. Számos irat maradt fenn a szüret körüli munkálatokról, a pincéhez tartozó kádármesterekről, jövedelmekről. A saját birtokon termesztett, illetve a szőlőtizedből származó bor egy részét eladták, és az érsekségi alkalmazottak fizetésénél is jelentős szerepet játszott, amire még a 20. században is találunk példát.

A prímási levéltár bortári számadásai szerint a gazdasági alkalmazottak – a helyőrség, a révész, a távírdai dolgozók, cselédek – mellett az esztergomi főszékesegyház, azaz a bazilika ének- és zenekara is részesült ilyen természetbeni járadékban. 1873-ban például a bazilika karigazgatójának egy évre 11,48 hektó bort utaltak ki, egy zenész 1-4 hektót, egy énekes 1-2 hektoliter fehérbort kapott. A listák név szerint, részletesen felsorolják a művészeket, a karnagytól az orgonafújtatóig. Az iratokban a borhasználat egészen egyedi esete is előfordul, így 1876-ban a prímási számvevői hivatal részére két liter vörösbort adtak ki tinta készítésére.

Az ötvenes években a pincerendszert a megszálló szovjet csapatok használták, az Ószeminárium épületével együtt. Harckocsigarázs volt, majd raktárfunkciót töltött be. A hatvanas évek közműépítései miatt a szigetelésre szolgáló agyagréteget megbontották, így a falak elkezdtek beázni, az évszázad végére pedig tarthatatlan állapotok alakultak ki, ami már a bazilika stabilitását is veszélyeztette. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ezért szakértőkkel konzultálva felújítási tervet, pályázatot készíttetett, mely bekerült a 2007-ben induló második Nemzeti Fejlesztési Terv keretébe. Az egymilliárd forintos beruházás támogatási szerződését Erdő Péter bíboros jelenlétében 2008. augusztus 18-án írták alá a Szent Adalbert Központ fogadótermében. A munkálatok 2009 áprilisában kezdődtek meg, és nemrég értek véget.